fbpx
Menü Bezárás

A MAGYAR NÉPESSÉG EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE

Az alábbi, a magyar lakosság egészségi állapotát feltáró, rövid összefoglaló az interneten elérhető, az elmúlt pár évben a témában megjelent újságcikkekben közölt adatok alapján készült. Az adatok forrásainak elérhetőségei a jelen összefoglaló végén találhatóak. Az összehasonlítások és „helyezések” Európán, illetőleg az Európai Unión belül értendőek.

A magyar lakosság egészségi állapotának rohamos romlása

A magyar népesség fizikai és mentális egészségi állapota az Európai Unióhoz való csatlakozás óta eltelt nem egész két évtized alatt katasztrofálisan leromlott. Mára a magyar lett Európa legbetegebb és legelhízottabb nemzete. Magyarországon 2014 és 2017 között nemhogy nem nőtt, hanem egyenesen csökkent a születéskor várható élettartam.

  1. Daganatos megbetegedések

Magyarországon kiugróan magas a daganatos megbetegedésekben szenvedők száma, az elmúlt 15 évben – csökkenő népesség mellett – megduplázódott a létszámuk. 2017-ben a magyar rákbetegek száma már meghaladta a 300.000 főt, ami azt jelenti, hogy Magyarországon kb. minden 30. ember rákbeteg. Ráadásul a betegek közül az európai átlaghoz képest 1,5-szer annyian nem élik túl ezt a betegséget, ami a legrosszabb érték egész Európában. Nálunk e betegség a 65 évesnél fiatalabbakat is sokkal jelentősebb arányban sújtja, közülük kétszer annyian halnak meg rákban, mint a tizenöt régebbi uniós tagállamban, és ennél még ijesztőbb, hogy míg Nyugat-Európában ez a tendencia csökkenő, nálunk növekvő: Magyarországon már a daganatos betegségekben elhunytak közel fele 65 év alatti.

  1. Cukorbetegség

A cukorbetegek száma Magyarországon bő egy évtized alatt a kétszeresére nőtt, a diagnosztizált esetek száma mára elérte az egymillió főt, de mivel szakértők szerint a fel nem ismert diabéteszes esetek száma nagyságrendileg megegyezik a diagnosztizált esetszámmal, ezért ez azt jelenti, hogy Magyarországon minden 5. ember cukorbeteg. A betegség rohamosan terjed, a korábban csak a 40 év feletti korosztályt fenyegető 2-es típusú diabétesz ma már a fiatalabbakat is érinti, és egyre több gyermek küzd ezzel a szörnyű következményekkel (pl. az érrendszer szövődményei, lábamputáció, vakság,) járó kórral.

  1. Szív- és érrendszeri betegségek

A szív- és érrendszeri betegségekkel diagnosztizáltak száma is kétszerese az uniós átlagnak. Hazánkban az ischémiás (vérellátás csökkenése) miatti szívbetegségben szenvedő betegek száma meghaladja az egymilliót, a magas vérnyomással élőké pedig megközelíti a 3 milliót – ráadásul mindkét betegségcsoportban csaknem megduplázódott a regisztrált esetek száma az évezred eleje óta. A keringési rendszer betegségei évente összesen 60-70 ezer ember életét követelik Magyarországon, és még a szintén riasztó számú, a daganatos megbetegedések miatti elhalálozásokat (27%) is megelőzve, nálunk ez a vezető halálozási ok (54%).

  1. Csontritkulás

A csontritkulás a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek mellett a legjelentősebb népegészségügyi probléma. Becslések szerint a 60-70 évesek mintegy egyharmadát, míg a 80 év felettiek kétharmadát sújtja. Magyarországon 800 ezer-1 millió a betegek becsült száma, akiknek a kétharmada nő. A betegség következtében évente mintegy 30-40 ezer csigolyatesttörés, 10 ezer csípőtáji törés, 25-28 ezer csuklótáji törés történik hazánkban.

  1. Elhízás

Sajnos már nem csak a depresszió és az öngyilkosság terén vagyunk világklasszisok, hanem a magyar lett Európa legelhízottabb nemzete is, a magyarok 55%-a már most tekintélyes súlytöbblettel küszködik, és ezzel első helyen állunk Európában, világviszonylatban pedig a negyedik legkövérebb nép vagyunk. Az elhízás nem csak esztétikai probléma, hanem súlyos betegségek okozója is.

Mi lehet az oka e rohamosan terjedő népbetegségeknek?

A WHO és az UNICEF a jelentéseiben egyre többet foglalkozik a MINŐSÉGI ALULTÁPLÁLTSÁG ÉS A MINŐSÉGI ÉHEZÉS fogalmával és következményeivel.

A WHO meghatározása szerint az alultápláltság “a sejtek tápanyag- és energiafelhasználása közötti egyensúly hiánya, mely állapotban a test nem tudja biztosítani a növekedést, a karbantartást és a speciális funkciók működését”. Lényegében az alultápláltság akkor jelentkezik, ha a szervezet nem kap elég energiát vagy olyan alapvető tápanyagokat, mint a fehérjék, vitaminok, ásványi anyagok és egyéb tápanyagok, melyek szükségesek az egészséges szövetek és a szervek működéséhez. Ezek a feltételek nem korlátozódnak csak a nyilvánvalóan alultáplált személyekre, túlsúlyos és elhízott emberek is szenvednek alultápláltságban.

Nagy a valószínűsége annak, hogy a magyar lakosság kimagaslóan rossz fizikai és mentális egészségi állapotának legfőbb oka a rossz minőségű élelmiszerek miatti minőségi alultápláltság, amelynek következményeként – ha a magyar emberek továbbra sem jutnak hozzá az emberi szervezet egészséges működéséhez szükséges tápanyagokhoz – Magyarországon a népesség nagy része előbb-utóbb törvényszerűen valamely civilizációs népbetegség áldozatául fog esni.

Források:

https://24.hu/belfold/2012/11/20/europa-legbetegebb-nemzete-vagyunk/

https://www.hirado.hu/tudomany-high-tech/orvostudomany/cikk/2018/10/11/europa-legkoverebb-nemzete-a-magyar

http://www.blikk.hu/eletmod/egeszseg/dobbenetes-szam-ennyien-rakbetegek-magyarorszagon/1efe1lb

https://magyaridok.hu/belfold/egymillio-cukorbeteg-az-orszagban-2450494/

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/itt_az_ujabb_szomoru_statisztika_magyarorszagrol.593349.html

https://index.hu/belfold/2017/07/24/nem_nagyon_nott_a_varhato_elettartam_magyarorszagon/#

https://www.who.int/maternal_child_adolescent/documents/pdfs/fnb_v27n3_suppl.pdf

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..